Megirigyelte a Toshiba a smart rendszerű Blu-ray lejátszók sikerét


A vállalat óriási innovációs újításként kommunikálja, hogy a négy idei termékük biztosítja különféle internetes tartalmak elérését.

bdx5400ke_k.jpg

Volt idő, mikor a Toshiba minden erejét és energiáját arra fordította, hogy a HD DVD szabvány élharcosaként kiüsse a nyeregből a Blu-ray technológiát. A dolgok azonban változnak, azóta a japán gyár is beállt a sorba, és így a termékkínálatukban megtalálhatóak a különféle, Blu-ray optikai meghajtóval ellátott modellek, így tehát házimozi szettek, hangprojektorok, illetve persze a szimpla asztali eszközök is.

Ez utóbbiből szép kis flottával, egészen pontosan négy darab termékkel támadja a vállalat a boltok polcait az első félévben. Ezek mindegyike megkapta a cég saját okostévé rendszerét, ami kaput nyújt egyes internetes tartalmak közvetlen eléréséhez. Ez a vállalat szerint döbbenetes innovációs ugrásnak számít, hiszen így már nem kell okostévét venni ehhez a szolgáltatáshoz. A bökkenő csak az, hogy jó néhány konszern tavalyi, sőt tavalyelőtti termékében megtalálható volt már ez a funkció. Ráadásul a Toshiba smart rendszere kifejezetten elavultnak számít mondjuk az LG megoldásához képest. Ugyanis az alkalmazások száma kevés, és hiányzik a beépített böngésző is.

bdx3400sw.jpg
Mindenesetre a most bejelentett négy eszköz (DX2400KE, BDX3400SE, BDX4400KE, BDX5400KE) mindegyike képes a vezeték nélküli internetes-hálózati kapcsolat megteremtésére a beépített vagy USB portonn keresztül csatlakoztatható Wi-Fi-nek köszönhetően. A minden korábbinál nagyobb mennyiségű adat eltárolását biztosító BDXL szabvány kezelését nem támogatják, és közülük csak a 4400KE és az 5400KE teszi lehetővé a háromdimenziós anyagok lejátszását. Illetve ez a két modell biztosítja a Miracast szabványú adatátivtelt, amelyek segítségével video és más multimédiás tartalmak vezetékek használata nélkül oszthatóak meg a szabványt támogató eszközök között. A lekerekített éleket, és úgy általában köralakú dizájnelemeket használó asztali lejátszók elméletileg áprilistól már megvásárolhatóak, de árukról nem szolgált hivatalos információval a gyártó.

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr685165588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bambusz_reni 2013.03.26. 17:14:50

imádom ezeket a kütyüket, ha lehet megnézném a kedvenc sorozatom is jobb minőségben, de egyenlőre már azt várom nagyon, hogy vetítsék a tvben :) redir.ec/tronok-harca3

süti beállítások módosítása